2012. szeptember 20., csütörtök

Enni-határok nélkül




Enni-határok nélkül – I.

Mi más hozhatna össze népeket, embereket, mint a gasztronómia. Létezésünkhöz épp úgy hozzátartozik egy finom étel, mint a tiszta levegő vagy az ivóvíz. Nagycsaládosként ragaszkodom az együtt eltöltött vacsorákhoz, véleményem szerint az étkezőasztal összehozza a családot. Most egy játékra szeretnélek meghívni benneteket, melynek alapötlete svédországi tartózkodásom idején született meg. Kedves vendéglátómtól sokat tanultam a svéd konyháról, alapanyagokról, ő pedig a magyar konyha rejtelmeibe merült bele, az én legnagyobb örömömre. 
A játék lényege a következő: Jelezd felém ennek a bejegyzésnek a megjegyzéseinél, hogy szeretnél csatlakozni. A megjegyzések sorrendjében kialakul egy lista a résztvevőkkel. (Az utolsó jelentkező, az elsőnek ad feladatot.) Az utánunk következőnek megadjuk egy ország, népcsoport vagy tájegység nevét, ő pedig elkészít egy szabadon választott ételt az ottani ízvilágból, és közkinccsé teszi azt. 
És a jutalom? A győztes szerény, de szívből jövő ajándékcsomagot kap az Edi konyhájától, és természetesen itt a blogon is gratulálunk neki. 
A játék állásáról folyamatosan beszámolok, várom jelentkezéseteket: október 1-ig. Ha tetszik a játék kérlek tegyetek róla említést, hogy minél több határtalan ételt megismerhessünk!

Feladat megadása: Kérlek benneteket, hogyha kialakult a végleges sorrend, itt hagyjatok egy megjegyzést az adott feladattal, én ebből összeállítok egy új bejegyzést - amolyan összefoglalót- hogy egybe is láthassuk az izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat, és az is könnyen nyomon követhesse aki esetleg nem játszik, csak érdeklődik ez iránt. Az elkészített ételt mindenki a saját blogján mutatja be, csak annyit kérek  írjátok bele, hogy erre a játékra készült! Természetesen ebből is készül majd egy összefoglaló, a játék végén :)

HÉTFŐTŐL már  megtudhatjuk ki milyen izgalmas feladattal áll elő!!!

Jelentkezők (sorrendben): Edó - Édes otthonunk némi sóval, Lilla - Megfőzlek..., 
Éva - Takarékos konyha, Kati - Makacska konyhája, HajniZoli - Főzni jó.Sütni még jobb. Erika - Dublin felett az ég, trollanyu - Troll a konyhámban, Marka - Marka boszikonyhája, Zsuzsanna Baráth - GasztroBaráth, Linyah - Konyhalál, gionetta - Magyar ízek tárháza, Böbe - Böbe konyhája, pinkóci - Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj...Talán még egy sütivel is összefutsz,

47 megjegyzés:

Edó írta...

Hát,ez nagyon tetszik,úgyhogy jövök!:-)

Edi írta...

Örülök neked! Bízom benne, hogy sokaknak tetszik majd, így új ételeket ismerhetünk meg, és még egy jót játszunk is!

Lilla írta...

jó kis játék, jönnék én is. És ha van kedved várlak hozzám is...:)

Edi írta...

Örülök neked Lilla, már én is töröm a fejem a kedvenc ,,felmelegítős,, sütinken :)

Éva írta...

Szeretek játszani így megpróbálkozom ezzel a játékkal is. Az nem világos hogy okt.1 után adjuk meg egymásnak a feladatot?

Edi írta...

Köszöntelek Éva a játékosok között! Igen, október elseje után adjuk meg a feladatot, mert akkor alakul ki a végleges névsor. Lehetne akár folyamatosan is, de szerintem így jobban nyomon követhetük majd a többieket.

Kati írta...

Én is csatlakozom, érdekes játék lesz:)

Edi írta...

Kati, megtisztelsz! A Makacska konyhája nekem nagy kedvencem, a diétához pedig kitartást kívánok.

HajniZoli írta...

Itt vagyok én is, izgalommal várom a feladatot:)

Gabriella írta...

Az időhiányom miatt most nem merek jelentkezni, de hirdetem a blogomon a játékot, illetve most kiteszem, jó?
Jó játékot kívánok Nektek! :)

Edi írta...

Sajnálom Gabriella, és köszi hogy továbbítod a játék hírét.

Edi írta...

HajniZoli, már vártalak :)
Köszi, hogy jöttél.

Jutka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Erika írta...

Nagyon jó ötlet, jövök én is játszani!:)

trollanyu írta...

Jövök én is játszani, izgalmas lesz:) Hogyan adjuk egymásnak a feladatot, a saját blogon kell közzétenni, vagy itt nálad?

Edi írta...

Erika, trollanyu örülök hogy jöttetek! Bővítem a bejegyzést :) valóban lehagytam a végéról a feladatok eljuttatását!

Marka írta...

Én is szívesen csatlakozom és izgalommal várom a feladatot:-)

Edi írta...

Marka, üdv a játékosok között! Már be is írtalak a névsorba :)

Zsuzsanna Baráth írta...

Én is szívesen csatlakozom a játékhoz!

Linyah írta...

Hú, ez érdekesen hangzik! :) Mennyire kell autentikusnak lenni a majdani ételnek? Vagy elég, ha pl. jellemző hozzávalót használunk fel? Ha nem túl szigorúak a szabályok :), akkor csatlakoznék én is! :)

gionetta írta...

Csak bepasszírozom valahova azt a receptet, mert főzni úgyis kell! :-)) Szóval jövök én is! és ki is teszem!

Edi írta...

Linyah: Természetesen a szabályok nem túl szigorúak, csak játszunk egy jót :) Így ha nem gond , már be is írtalak!

Edi írta...

Zsuzsanna, gionetta - örülök, hogy itt vagytok! Szépen gyarapodunk, szerintem rengeteg csodás recepttel gazdagodunk majd!

Böbe írta...

Jövők én is játszani! Tetszik az ötlet:))

pinkóci írta...

én is csatakoznék, örülök, hogy ráakadtam :)

Edi írta...

Böbe, pinkóci jó játékot nektek :)

Edi írta...

Holnap még szívesen látjuk a kedves játékostársakat, HÉTFŐN viszont már az izgalmas feladatokat adhatjátok meg itt a blogon, biztosan izgalmas lesz. Én nagyon örülök az érdeklődéseteknek, csuda jó érzés . :)

Erika írta...

Szia Edi, akkor ha jól értelmezem itt kell kommentet hagyni a feladatot illetően. Majdnem hétfő van, így akkor én le is írom az én feladatomat, és ha jól látom Trollanyunak kell ezt végrehajtania:) Mivel Írországban élek, ezért az ír konyha remekeiből kérek szépen egy receptet, ami lehet akár sós, akár édes is. Szerintem Trollanyunak ez nem lesz újdonság, de talán talál valami érdekes, még számára is új receptet.:)

Linyah írta...

Akkor jöjjön az én feladatom ... Ezt már az elején kitaláltam, mivel imádok salsázni, illetve nagy vágyam egyszer Kubába eljutni, ezért legyen a recept vagy a hozzávaló valami kubai!
Aztán most nézem, hogy Gionetta, akinek adom a feladatot, éppen magyar ízekről írja blogját, de remélem, örül a feladatnak ...

gionetta írta...

Köszönöm a feladatot Linyah! Kíváncsian vártam, mi után is kell kutakodnom, de nagyon tetszik, amit kitaláltál. Sebaj, hogy nem magyar, majd magyarítom! ;-D

S akkor jöjjön az én feladatom:

Kedves Böbe!
Mivel most zajlik Stuttgartban, a Wasen-en a sörfesztivál, a müncheni Oktoberfest után a legnagyobb, így a SVÁB konyha remekei közül szeretném, ha választanál! Annyi könnyebbséget tennék, mindegy hogy a Baden-Württember-ben honos sváb konyhából vagy a magyarországi sváboktól hozol valamit. A lényeg, hogy ez az ízvilág domináljon.
Jó játékot! :-))

Edi írta...

Pompás játék lesz ez, már most látom. Érkeznek a jobbnál-jobb feladatok, remélem sokan kedvet kapnak majd az új ízek elkészítéséhez! Hát igen Kuba... nameg a sváb konyha, Írországról nem is beszélve...azt hiszem egy darabig Nemzetközi Hetek lesznek nálam is :)

Lilla írta...

Örülök, hogy Évát kaptam játékos társul, mert igen kíváncsi vagyok, hogy milyen olcsó de annál finomabb ételt fog nekünk készíteni. Az én választásom először a vasi ételekre - csak mert itt élek és Éva pont az ország másik felén - esett, de aztán úgy gondoltam, hogy kicsit könnyítek és egy nyugat-dunántúli receptet kérek tőle...:)

Kati írta...

HajniZoliék is erdélyiek, így nekik most nem egy erdélyről szóló feladatot adnék, hanem személyes indíttatásból egy angol ételt kérnék, mivel a Párom három hónapja Angliában, Londonban dolgozik, HajniZoliék receptje nyomán, majd én is főzők egy kis angol ételt:)

Éva írta...

Lillának köszönöm a feladatot! Nyomozni fogok hogy milyen finomságok vannak feléjük!
Katinak a feladatom: mivel Ő nem itt lakik megkérném hogy valami jellegzetes szegedi ételt készítsen!

Böbe írta...

Gionetta köszönöm a feladatot! Már meg is születet a döntésem,hogy mit fogok késziteni!:

Kedves pinkóci a feladatom!Hogy valami Kina finomságot készitsen!:)

Kati írta...

Éva, köszi a feladatot, szétnézek a szegedi fogások terén:)

pinkóci írta...

KÖszi Böbe, jó választás volt, mert sok zöldséget használnak :) (egy indiaira vágytam, de az tulajdonképpen nem is lenne kihívás, mert azt amúgy is főzök :)


Kedves Edó, én arra szeretnélek megkérni, hogy hozd hozzám/ánk közelebb Afrikát, mert odavvagyok azért az országért :)

HajniZoli írta...

Köszi Kati, már megvan a menü :). Mi Erika edényeibe szeretnénk egy kis ázsiai hangulatot csempészni. Régóta kacsintgatunk a következő ország fantasztikus, egyedi fűszerezésű gasztronómiája felé, de eddig még nem próbáltunk ki semmit ami idevaló. Erika, India a Tied! :)

trollanyu írta...

Még jó, hogy eszembe jutott a határidő:) Erika, köszi Írországot, nem áll távol tőlem, valami klassz receptre biztos ráakadok:)
Markának én Izladot szántam, mert valahogy onnan nem hoz senki recepteket, pedig biztos ők is esznek finom ételeket:) Remélem nem haragszik meg érte Marka:)

Erika írta...

HajniZoli, köszi szépen Indiát, nagyon szeretem, főzök is innen, de most majd valami különlegességet igyekszem összedobni!:)

Edó írta...

Micsoda izgalma felhozatal lesz! Pinkóci,te aztán feladtad a leckét,de nagyon tetszik!:-)

Kedves Lilla! Mivel én törzsgyökeres székely leány vagyok,ezért arra lennék kíváncsi,milyen székely fogást készítenél el.Tehát székely konyha!:-)

Marka írta...

Trollanyu, imádlak:-) Honnan tudtad, hogy évek óta Izlandra vágyom? Nagy kihívás lesz beleásni magam az izlandi gasztronómiába:-)
Kedves Baráth Zsuzsa! Én a finn konyhát szánom neked (Magyarországon mindenki az Ikeás gyorskonyhával azonosítja), lehet akár leves, főétel, vagy desszert. Kíváncsian várom, mit készítesz!:-)

trollanyu írta...

Marka, örülök, hogy örülsz:) Én is kíváncsi vagyok, valahogy nem is ismerek tipikus izlandi ételt, bár picit hasonló lehet a norvég konyhához, a viking gyökerek:)Remélem egyszer el is jutsz oda, én is szeretnék, gyönyörű ország:)

Zsuzsanna Baráth írta...

Hűha, kedves Marka, köszönöm a feladatot, a finn konyháról eddig semmit nem tudtam, ideje változtatni ezen!
Én Franciaország szerelmese vagyok, ezért Linyahtól egy provance-i ételt szeretnék kérni! Kíváncsian várom, milyen receptre esik a választásod!

Linyah írta...

Ajjajjj ... provance-i édesség ... (mert nagy eséllyel az lesz) ...kutatok! :)

Kati írta...

Hát Edi, már alig várom a végeredményt:) Igazán jó játékot találtál ki:)

Edi írta...

Köszönöm Kati, mostanra megvan minden feladat, én is lázban égek már :)Holnap felteszem összesítve, hogy átláthatóbb legyen, kinek-milyen étellel kell készülnie. Van egy-két igazán különleges, és jó néhány ismertebb nagyszerű konyha a listán :)Én most ugye nem játszom, de azt hiszem Izland lenne számomra a legnehezebb!